A víz ölén

A nyári forróságban kit ne vonzana egy medence kristálytiszta hűs vize. Lehet benne pancsolni, de ha néhány hosszat úszunk, akkor elmondhatjuk, hogy az egyik legegészségesebb sporttal frissítettük fel magunkat. A víz az öt ősi elem közül talán a legközelebb áll hozzánk, hiszen ez az első elem, amit az anyaméhbe megismerünk, s épp ezért nem véletlen, hogy a vizes kényeztetések sora napjainkban is egyre bővül. Íme csokorba szedtünk néhány vizes program, amiket a nyári szabadság alatt kipróbálhatunk.

Watsu

align=left Ahogyan a neve is mutatja, a watsu nem más, mint a water, vagyis víz és az ősi japán shiatsu szó ötvözete, melynek lényege az energiák szabad áramlásának biztosítása. Valamikor a 80-as években Harold Dull zen shiatsu mester rájött arra, hogy mivel a vízben megszűnik a gravitáció, páciensei sokkal könnyebben eljutnak a meditációs állapotba, vagyis a teljes ellazuláshoz, ami nélkülözhetetlen eleme a shiatsunak. Ekkor kezdte el kidolgozni a mintegy egy órás kezelési formát, ami elsőként Amerikában, majd a világon mindenhol gyorsan népszerűvé vált. A 90-es évek végén Magyarországra is eljutott, de igazából csak most kezdte meg hódító útját. Köztudott, hogy mostanában egyre több a mozgásszervi betegség, egyre nagyobb stresszben éljük az életünket, a számítógépek világában pedig mind inkább bemerevednek a nyak, a váll és a hát izomzatai. Mindezekre a víz már önmagában is igen jó hatással van, s ha ezt még fokozzuk a watshu-val, akkor az idegrendszer hamar megnyugszik, a keringés javul, az izmok kötöttsége oldódik, s úgy mondják még az önismeretünk is fejlődik. Egyes pszichiátriai betegségek kiegészítő kezelésként is ajánlják, sőt hiperaktív gyerekeknél is szép eredményeket értek el vele. A watsu egy egy méternél csak 20-30 centiméterrel mélyebb, testhőmérsékletű medencében zajlik, nem kell hozzá más, csak fürdőruha. A terepauta mintegy az ölében tartja a „pácienst”, ezért is nagyon fontos a bizalom a kezelt és a kezelő között, hiszen csak így lehet tökéletesen relaxálni. A watsu nem más, mint könnyed lebegtetés a vízen, hagyni, hogy minden egyes levegővétellel kiemelkedjünk a vízből, az összes izmunk elernyedjen, és minden porcikánk kinyújtózzon a kellemes hőmérsékletű vízben. Habár sok éves tanulás és gyakorlat szükséges ahhoz, hogy valakiből watsu mester váljon, a gyakorlatokat mégis nehéz lenne leírni, itt a legfontosabb a nagyfokú beleérző képesség, hogy az ölébe lebegtető ráérezzen arra, milyen mozdulatsorra van éppen szüksége annak, aki átengedte magát egy másik akaratnak.

Mi kell hozzá? Semmilyen speciális öltözéket nem igényel, úszni tudás sem kell hozzá, elegendő egy fürdőruha. Ami viszont fontos, hogy a terepauta kellő bizalmat keltsen bennünk. Habár nálunk még kevés helyen élhetünk a watsuval, ne alkudjunk meg, ha nincs kölcsönös szimpátia, inkább ne is vágjunk bele.

Vízitorna

align=left Ahogyan rovatunkban már bővebben olvashattak róla, az aquafitness feltalálója, egy vietnámi veterán, tulajdonképpen saját gyógyítására dolgozta ki ezt a vizes mozgásformát, amihez különféle segédeszközöket is bevetett, úgy mint habszivacs öv, „csizma”, súlyzó. Abból az elgondolásból indult ki, hogy a vízben való mozgás nem terheli meg az izmokat, viszont fejleszti azokat. Éppen ezért ajánlott ma is mindazoknak ez a mozgásforma, akik túlsúlyosak, mozgásszervi betegségük van, vagy éppen túlzottan soványak ahhoz, hogy a talajon végzett tornák közül válasszanak maguknak valót. Ma már minden, magára valamit is adó, medencével rendelkező szálloda - legyen az a Balatonnál vagy éppen a tengerparton - aquafitness órákat is tart. Ezek persze jobbára csak az aquafitness könnyített változatai, nem teljes felszerelésben, csupán egy-egy segédeszközzel, legtöbbször nudlival végzett vízi tornagyakorlatok, de mindenképpen érdemes ezt is kipróbálni, hiszen felszabadítja testünket-lelkünket, nem utolsó sorban elmondhatjuk, hogy aktívan töltöttük a nyaralásunkat, a mozgásnak is adtunk, nem csak az ernyedt pihenésnek. S, ha elég kedvet kaptunk hozzá, érdemes az „igazit” is felkeresni, amelyek közül a mélyvizes a legjobb. Az sem baj, ha valaki nem tud úszni, a deréköv fenntartja a vízen, legfeljebb felborulni tud, elmerülni nem. Mi kell hozzá? A fürdőruhán kívül ide sem kell más, aki nem tud úszni, az is bátran belevághat, még a víziszony legyőzéséhez is remek lehetőség. Minden kelléket, amire csak szükség lehet a helyszínen megkapunk.

Rafting

A rafting, vagyis a vadvízi túra, már egy kicsit több merészséget feltételez a gumicsónakba pattanóktól. Akár csak a watsu vagy az aquafitness, ez is Amerikából indult hódító útjára. Eredetileg az amerikai haditengerészet speciális bevetésekre alkalmazta ezeket a felfújható csónakokat, amik rendkívül strapabíróak és minden akadályt legyőznek. Mikor a nagyközönség számára is hozzáférhetők lettek, egykettőre népszerűvé váltak. Ma baráti társaságok, csapatépítő rendezvények résztvevői és családok is örömmel vesznek részt ilyen túrákon, itt ugyanis rendkívül fontos az összetartás és az összehangolt munka. Mindenhol ki lehet próbálni, ahol sebes folyású, hideg vizes folyó van, ahol még a nyári kánikulában sem melegszik a víz 10 fok fölé. Itt aztán le lehet hűlni, hiszen a borulás szinte kötelező. Persze azért a 10 fokos víz ellen van védőruha és csizma is, amely egy speciális neoprén anyagból készül, a helyszínen a túraszervezők biztosítják. Ugyan az első borulásnál ezen átszivárog a víz, ami kellemetlen, viszont később nem engedi lehűlni a testet. A rafting csónakok általában 4-12 személyesek, s minél többen utaznak benne, annál nehezebb egyensúlyba tartani. A hegyekből alábukó, gyorsan és habosan tajtékzó vizek a legnépszerűbbek, hiszen ez a bátorság próbája is. A rafting ugyanis kaland, kihívás és persze rengeteg kacaj, vidámság és öröm forrása.
Mi kell hozzá? Szinte mindenhol neoprén öltőzettel várják a jelentkezőket, amit akár fürdőruhára, akár pólóra is felvehetünk. Ennél a sportnál már jó, ha úszni is tud a jelentkező, habár vannak olyan terepek is, amit a kezdők, vagy éppen úszástudással nem rendelkezők is igénybe vehetnek. Wakeboard

align=left S, ha már merészségünket próbára tettük és szerencsésen túléltük a raftingolást, evezzünk, pontosabban síeljük más vizekre. A wakeboardot az amerikai ifjúság nyughatatlanságának köszönhetjük. Elunták ugyanis, hogy a szörfözéshez, a vízisíeléshez a megfelelő hullámokra várjanak. így gondoltak egy merészet: mi lenne, ha a deszkát motorcsónakkal húznák. Az első kudarcok után addig finomították, vékonyították a deszkát, szélesítették az orrát és uszállyal látták el a potrohát, mígnem megszületett a tökéletes wakeboard, ami már nincs kiszolgáltatva az időjárás és főleg a megfelelő szél viszontagságainak, a motorcsónak mögött lehet száguldozni, manőverezni vele. Később, tovább fejlesztve a gondolatot, kötött wakeboard pályákat is létrehoztak, amiből már nálunk is tíz üzemel országszerte. Itt már nincs szükség vontató járműre, a köteleket áram húzza, akár 60 kilométeres sebességgel, a többség persze ennek csak a felével működik. Akik már szörföztek korábban, azok természetesen előnnyel indulnak, de azt mondják nincs szükség „előtanulmányra”, bárki bármikor belevághat, jó karban lévő időseket is várnak a wakeboard hívei közé. A pályákat azonban mindenki csak saját felelősségére használhatja. Legyen akár kötött pályás, akár motorcsónak vontatta, az ügyességünket és izmainkat is fejleszti.

Mi kell hozzá? Előfeltétel a biztos úszni tudás, habár mentőmellényt a legtöbb helyen ingyen is biztosítanak, sőt néhol még a deszkáért sem kell fizetni. Az első próbálkozásnál érdemes ilyen helyet keresni, vagy kölcsönözni, addig, amíg nem válunk a sportág szerelmeseivé, nem érdemes komoly pénzeket belefektetni.

Győri Anna