Gőzfürdő

A régi mondás, miszerint nincs új a nap alatt, a legtöbb wellness szolgáltatásnál igaz. Már az ókori kultúrákban is tudták, miként lehet a hétköznapokat kellemesebbé tenni, így a régi görögök például előszeretettel éltek a gőzfürdő nyújtotta kellemkedéssel.

Akárcsak az ókori rómaiak, a görögök is a társasági élet színterének tekintették a fürdőket, ezért a 40-50 fokos 100 százalékos páratartalmú gőzt is tágas csarnokokban élvezték. Mára inkább a gőzkabinok divatja él. Különösen a hideg, szürke téli napokon nyújthat élvezetet, ha elmerülünk a tejszerű gőz jótékony homályában.

A gőzfürdő lelkes hívei azt vallják, hogy, ha valaki rendszeresen gőzben fürdeti magát, még az influenza is elkerüli. Ami biztos, hogy a meleg hatására a pórusok kitágulnak, tisztulnak, a magas páratartalomnak köszönhetően pedig nedvességgel telítődnek, ezáltal hidratálodik és szépül a bőr. Persze nemcsak a bőrt, de a légutakat is tisztítja a gőzfürdő, ezért rekedtségre, köhögésre, sőt egyes vélemények szerint még az asztmára is jó. Ma már, mint rendszeres gőzfürdőző, ez utóbbit már fenntartásokkal kezelem, hiszen a magas páratartalmú forró gőzben kezdetben inkább úgy éreztem, hogy menten megfulladok. De a magas páratartalomhoz hozzá kell szokni, és az első alkalom után sem szabad feladni.

Egy jó gőzfürdőzés nyugtat és ellazít is egyben, nem utolsó sorban csökkenti a reumatikus és izületi fájdalmakat, frissíti a keringést. A mai napig sokak számára rejtély, miben különbözik a gőzfürdő és a szauna, talán azért is, mert a szaunát sokszor hívják száraz gőznek is.

S, hogy mi is a kettő közötti lényeges különbség?

A szauna jóval magasabb hőmérsékletű, majdnem 90 fokos, viszont csak 20-30 százalék közötti a páratartalma. A gőzfürdőben mindössze 40-60 fok van, ezzel szemben a páratartalom a 80 százalékot is elérheti. Míg a szaunában erősen izzadunk, addig a kevésbé forró, nedves gőzben lassabb és kevésbé megterhelő a verejtékezés. Mindkettőnél fokozhatjuk viszont az élvezetet egy kellemes aromaolajjal. Az illóolajból választhatunk olyat, amelyikkel még jobban ellazulhatunk, vagy olyat, amelyik segít a légutakat tisztítani.

Akinek azonban komoly keringési problémája, magas vérnyomása, vagy valamilyen szívpanasza van, jobban teszi, ha elkerüli a gőzfürdőt.

wikipedia.org/Gőzfürdő

Győri Anna

Kapcsolódó Tartalom