Álom édes álom

Álom édes álom

Az alvás, ahogyan a sztárok is esküsznek rá, nem pusztán pihentet, de a legjobb szépítőszer is.

align=left Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás, vagyis életünk egyharmadát ágyban, párnák közt, pihe-puha paplan társaságában töltjük el. Azt, hogy ez az idő mennyire kellemesen telik, de talán még azt is, hogy mennyire szépeket álmodunk közben, bizony az ágynemű is nagymértékben befolyásolja. Az idők során, a divat hullámhosszán újabb és újabb párna módik születtek. Mi megnéztük, mi szól egyik, vagy másik mellett.

Toll- és pehelypárna

Ha nem is a legrégebbi, de a mindenképpen a legismertebb a tollpárna. A hagyományos tollpárnákba a tollfosztás után megtisztított libatollat szárastól teszik bele, ettől tartása keményebb lesz. Elsősorban azoknak ajánlott, akik hanyatt töltik az éjszakát, és keveset forgolódnak. A ma már viszonylag ritka színtiszta tollpárna helyét átvette a pehelypárna, amikor is a tollról gondosan leszedegetik a szárakat és csak a puha pihe részeket töltik a cihába. A pehelypárna nagy előnye, hogy jól formázható és így könnyen a nyak hajlatába illeszthető, kellőképpen megtámaszthatjuk a fej, a nyak és a gerinc vonalát az éjszakai nyugalom alatt. Azonban, ha toll- vagy pehelypárnát használunk, évente egyszer tisztítani kell, ugyanis elszaporodnak benne az atkák. Legbiztosabb, ha szakember segítségét kérjük, de forró kánikulai napon, akár házilagosan is próbálkozhatunk vele, aminek az az előnye, hogy a nap nem csak fertőtleníti, de friss üde illata is lesz párnánknak.

Tönkölypárna

A természetgyógyászok tanácsait hallva egyre többször gondoljuk úgy, hogy a szegénységben is volt valami báj, vagy legalábbis egészség, hiszen igen sok terméknél fordulnak ezekhez a gyökerekhez. Ilyen a tönkölypárna is, ami napjainkban reneszánszát éli. A tönkölypárnába a tönkölybúza kicsépelt és gondosan megtisztított pelyvás magjait keverik az apróra vágott tönkölyszalmával együtt, amit végül természetes anyagú anginba töltenek. Alváskor a szabadon mozgó tönkölyszemek jól illeszkednek a fej és a nyak ívéhez, miközben a benne lévő kovasav a bőrön keresztül felszívódik. A kovasav oldja a görcsöket, így két legyet üt egy csapásra, segít az alvászavarokon illetve oldja az izületi és reumás fájdalmakat. Talán ezt a legkönnyebb tisztán tartani, ugyanis semmi mást nem igényel, mint alkalmanként egy jó kis szellőztetést. Hátránya, hogy kissé kemény és nem lehet a fej alá gyűrni.

Habszivacs párnák

A habszivacsból, vagy granulátumból készült párnákat a szállodák is előszeretettel alkalmazzák, mert igen könnyű a tisztításuk, akár gépben is moshatóak, ennek köszönhetően kiváló az éjszaka erősen izzadó, vagy allergiás embereknek számára is. Formáját, anyagát tekintve igen széles választékkal találkozhatunk, van olyan, amelyik anatómiailag megfelelően kiképzett, van, amelyik megőrzi fejformánkat, így biztosítva a megfelelő alátámasztást. Érdemes azonban két garnitúrát váltogatni, mert korántsem biztos, hogy reggeltől estig megszárad. Használattól, a mosás gyakoriságától függően azonban a szivacs elöregszik, ilyenkor nincs más lehetőség, ki kell dobni, mert többet árt, mint amennyit használ.

Gyapjúpárna

A gyapjút, mint természetes anyagot előszeretettel használják ágyneműk tömőanyagának. Habár a gyapjúról elsőre a téli meleg öltözet jut eszünkbe, senki ne gondolja azt, hogy ezek a párnák csak télen használhatók, hiszen az a nagy előnyük a gyapjú ágyneműknek, hogy miután az emberi test párolgását felveszik, majd a levegőben elpárologtatják, nem izzadunk alattuk. Ezen kívül lanolin tartalmának köszönhetően a vérellátást is javítja, csökkenti a fájdalmakat. Elsősorban reumás betegeknek ajánlják. Házilag nem mosható, speciális tisztítást igényel, és ha filcesedni kezd, menthetetlenül meg kell válnunk tőle. Sokszor kombinálják a gyapjút a mágnessel, ami a vérkeringést és az oxigénellátást fokozza, magas vérnyomásúaknak azonban érdemes figyelembe venni, hogy esetleg megemelheti a vérnyomást.

Hernyóselyem párna

Napjaink igazi luxusa a hernyóselyem ágynemű garnitúra. A hernyóselyem párnában egy kicsiny mag köré töltik be a könnyű, lágy hernyóselymet, ami körülöleli fejünket. Jól igazítható a fej alá, remek hőszigetelő, ezért télen-nyáron kellemes fekvés esik rajta. Nyáron kellemes hűs érzetet ad, télen pedig alig két perc alatt felveszi a test hőmérsékletét. A hernyóselyemben lévő proteinek és aminosavak jó hatással vannak az emberi szervezetre. A hernyóselyem párnák a feng-shui elvárásainak is megfelelnek, hiszen semmiféle elektrosztatikus töltetük nincs, sőt megakadályozzák az elektromos feltöltődést. A hernyóselyem nem engedi megtelepedni az ágyneműben a mikroorganizmusokat, és a havi egyszeri szellőztetésen kívül semmilyen törődést nem igényel. Amikor kitesszük a szabad levegőre, arra ügyeljünk, hogy közvetlen napsugár ne érjene párnánkat.

Kispárna vagy nagypárna?

A párnák kiválasztásánál azonban nem pusztán a töltet számít, legalább ennyire fontos a méret is. A régi duci nagypárnákat az alvásszakértők ma már nem ajánlják, helyette inkább a félpárnát, vagy kispárnát javasolják. A választás persze attól is függ, hogy ki milyen pózban szeret aludni. A háton fekvőknek a kissé keményebb fél párna javasolt, amin a fej még a párnán van, a váll viszont már a matracon. Az oldalt alvók jobban teszik, ha a kispárnát részesítik előnyben. Ez utóbbiak, ha derékfájásra hajlamosak és nem szeretnének úgy ébredni, mint akit kerékbe törtek, jól teszik, ha a térd közé is tesznek egy kispárnát. Akik hason fekve szeretnek aludni, legjobb, ha egyáltalán nem tesznek párnát a fejük alá, inkább has alá egy kispárnát. Az alacsony vérnyomásúak minél laposabb töltetű párnát válasszanak, míg ezzel szemben a magas vérnyomásúak egy jól megtömött párnával segíthetnek a bajukon.

Győri Anna

  • 

    Téma szerint

    • Célzott fogyás

      Hogyan szabaduljunk meg a felesleges zsírpárnáktól?
      Most, hogy beköszöntött a tavasz a télikabáttal együtt szeretnénk levedleni a felszedett kilókat, megszabadulni az itt-ott lerakodott zsírpárnáktól. De hogyan? A legkézenfekvőbb módszer...

  •